Author:
Torockói üdülőről összefoglaló
Erdély talán egyik legszebb faluja Torockó, mely a Székelykő hármas csúcsa alatt található Fehér megyében. Mára az ideérkező turistáknak köszönhetően megint pezseg az élet a különleges hangulatú helyen. Érdemes pár napot eltölteni itt, hiszen sokféle lehetőséget kínál a kikapcsolódásra ezen a régi székely település.
Igazi ritkaság, hogy itt bizony minden reggel kétszer kel fel a nap. Az első napfelkelte után a napkorong ugyanis elbújik a hegy sziklás csúcsa mögé, hogy nem sokkal később megint előbukkanjon, újra felkeljen és elárassza a völgyet sugaraival. E fura látványért érdemes korán felkelni. Az érdekes jelenséget még Jókai Mór is megírta az Egy az Isten című regényében.
A főtérhez közel található az Egyesületünk tulajdonában lévő, műemlékké nyilvánított „Sárkányos ház”. Ide várjuk azokat a baráti társaságokat, munkahelyi csoportokat, családokat, iskolás csoportokat, …stb., akik ezen a páratlan szépségű, kimondhatatlan vonzerővel rendelkező helyen szeretnének eltölteni néhány napot.
Az alvás két nagyméretű szobában megoldott, ahol 19 fő helyezhető el. A szállás önellátó. Hálózsákot, vagy ágynemű huzatot mindenki saját magának biztosít. Paplan párna van! Az étkezésről a csoportok maguk gondoskodnak. Főzéshez, ételek melegítéséhez, hűtéséhez jól felszerelt konyha áll rendelkezésre. (gáztűzhely, mikrosütő, kávéfőző, hűtőszekrény, mosogató, edények, tányérok, evőeszközök) Az udvaron sörpadokat lehet felállítani, és szalonnát sütni, grillezni, vagy bográcsozni. Ehhez minden eszköz, tűzifa rendelkezésre áll.
Tisztálkodásra, WC használatra jól felszerelt, akadálymentesített mobil fürdőszobában van lehetőség.
A szálláshelyhez közel található a vegyes bolt, ahol az alapvető élelmiszereket, italokat meg lehet vásárolni.
Árak: Egyesületi tagok 2000,- Ft/éjszaka, Egyéb személyek: 2500,- Ft/éjszaka
Kapcsolattartó: Kardosné Seres Irén
tel:06/52-527-174
06/20-621-73-84
e-mail: hbmeki@pirehab.hu
Helyfoglalás miatt, vagy a szállással kapcsolatos kérdésekkel forduljanak hozzá bizalommal!
PROGRAM AJÁNLÓ
Torockó varázslatos szépségét néhány könnyű sétával fel lehet fedezni, a helyi múzeumban pedig megismerhetik az oda látogatók a község nem mindennapi történetét. Érdemes elsétálni a vízimalomhoz, és a különleges temetkezési szokásáról nevezetes temetőbe.
A túrázni vágyók meghódíthatják a Székely követ, vagy felsétálhatnak az Ordaskőre.
A környék kihagyhatatlan látnivalóiból:
Torockószentgyörgy: (4 km)
Székelykő Kúria
Torockószentgyörgyi vár
Nagyenyed: (25 km)
Középkori vár, Református templom (XV.sz.),
Kollégium
Gyulafehérvár: (53 km)
A várfallal körülvett Ó-város
Érseki székesegyház
Magyarigen: (53 km)
Középkori templom
Magyarigeni-tó
Torda: (29 km)
Tordai sóbánya
Tordai hasadék
Kolozsvár: (60 km)
Botanikus kert
Mátyás király szülőháza
Szent Mihály templom
Főtér
Házsongárdi temető
Az oda- és haza vezető utakat Erdély lenyűgöző szépsége teszi feledhetetlenné.
Nagyváradtól Belényes fele folytatva az utunkat az Aranyos-völgyön át haladva jutunk el Torockóra. Útközben érdemes pihenőket tartani kis kitérővel a Medve barlangnál, majd az Aranyos-völgyben tovább haladva Aranyosláposon megnézni a középkori fatemplomot.
Egy másik, rövidebb és gyorsabb útvonal, ha Nagyváradtól a Király-hágó felé indulunk. Ezen az útszakaszon is végig kísérik az utazót Erdély páratlan szépségű tájai, a történelmet és néphagyományokat őrző települései, ahol szintén érdemes 1-1 órára megszakítani utunkat. (Király-hágó, Csucsa, Körösfő, Magyarvista, …)
Kellemes pihenést, jó túrázást mindenkinek!
Sonkádi üdülőről összefoglaló
Ismerje meg a szatmári táj minden szépségét! Látogasson el személyesen, baráti-, családi társasággal, vagy szervezzen munkahelyi csapatépítő programokat, osztálykirándulásokat a Mozgáskorlátozottak Hajdú-Bihar Megyei Egyesülete 21 fős üdülőjébe, Sonkádra.
Sonkád Szabolcs-Szatmár-Berek Megyében található, a Tiszabecsi Magyar-Ukrán határátkelőhöz 8 km-re. Az üdülő az Öreg-Túr és az Új-Túr folyók találkozásánál, csodálatos szépségű, érintetlen környezetben található.
A szállás önellátó. A kőházunk 13 fő befogadására alkalmas 2 és 3 ágyas, zuhanyzóval, mosdóval, WC-vel ellátott szobákban. Jól felszerelt konyha és egy nagy, közös nappali, az emeleten tágas terasz várja a vendégeket. Továbbá két faház, melyekben 2-2 szoba található, így összesen 4-4 fő (össz:8 fő) befogadására alkalmasak. 1-1 faházhoz tartozik külön zuhanyzó, mosdó, WC, és jól felszerelt konyha.
Az üdülőhöz tartozik még egy fedett szabadtéri társalgó rész, ahol lehet étkezni, kiülni, társalogni…
Az udvar alkalmas labdajátékokra, bográcsozásra, melyhez a felszereltség szintén adott.
Az evezni vágyóknak két kenu áll rendelkezésükre.
Az üdülőt a Mozgáskorlátozottak Hajdú-Bihar Megyei Egyesülete tagjai, pártoló tagjai és azok közeli hozzátartozói 1500,- Ft/éjszaka áron vehetik igénybe.
Egyéb személyek számára 3500,- Ft/éjszaka vehető igénybe.
6 éves kor alatt ingyenes!
Kapcsolattartó: Kardosné Seres Irén
tel:06/52-527-174
06/20-621-73-84
e-mail: hbmeki@pirehab.hu
Helyfoglalás miatt, vagy a szállással kapcsolatos kérdésekkel forduljanak hozzá bizalommal!
Látnivalók, kiránduló helyek a szállás környékén
Tiszacsécse (13 km)
Móricz Zsigmond emlékház
Kossuth utca 29.
tel: 06/44-705-218
06/44-705-223
Kölcse (3km)
Református templom, fa harangláb
Kölcsey Ferenc u. 93.
tel: 06/44-377-175
Erdőháti tájmúzeum
Kölcsey Ferenc u. 22/a
tel: 06/44-377-254
tel: 06/44-435-619
Fülesd (8 km)
Falumúzeum-skanzen
Kis utca 6.
tel: 06/44-377-875
Túristvándi (10km)
Vízimalom
Zrínyi u. 3.
Pogány Károly 06/70-379-50-34
Szatmárcseke (12km)
Csónakos-kopjafás temető
Táncsics u. 14.
Kisház (tájház)
Táncsics u. 4.
tel: 06/30-593-60-99
Kölcsey emlékház
Kölcsey u. 46.
tel: 06/70-382-89-49
Nagyar (19km)
Luby Kastély és Rosarium
Petőfi Sándor u. 6.
tel: 06/20-479-43-13
e-mail: info@luby.hu
Tarpa (35 km)
Szárazmalom
Árpád utca
Rózsa Béláné: tel: 06/70-319-71-88
Csoroda (47 km)
Református templom
Kossuth u. 2.
tel: 06/20-444-76-24
06/45-484-905
Tájház
Kossuth u.
kapcsolattartó: Polgármesteri Hivatal
tel: 06/45-484-801
e-mail: polgarmester@csoroda.hu
Tákos (50 km) (Csorodától 3 km)
Református templom
(a mezítlábas Notre Dome)
Bajcsy-Zsilinszky u. 29.
tel: 06/70-222-19-96
Látogatás előtt, a túra útvonal tervezésekor, ajánlott az előzetes egyeztetés telefonon, vagy e-mailben!
Kellemes pihenést, jó szórakozást kíván
a Mozgáskorlátozottak Hajdú-Bihar Megyei Egyesülete
Hajnal Hotel Gyógyszálloda – Új wellness fürdő komplexum
Hajnal Hotel Gyógyszálloda ***, új wellness fürdő komplexummal, termálvizes medencékkel, úszómedencével, gyerekmedencével
3400 Mezőkövesd, Hajnal u. 2. www.hajnalhotel.hu
Engedjék meg, hogy már az téli-tavaszi programra invitáljam Önöket!
Legyen részük egy feledhetetlen gyógykúra hétnek vagy egy igazi hétköznapi kikapcsolódásnak!
Jöjjenek el Zsóry-fürdőre, a Hajnal Hotel Gyógyszállodába, élvezzék a bükki levegőt, a hotel gyógyvizének jótékony hatását, fedezzék fel Észak-Magyarország szépségeit!
Mi megszervezünk mindent, csak jól kell érezni magukat!
Csoportos kirándulások kedvező helyszíne vagyunk, mert Mezőkövesd 3 km, Eger 18 km, Miskolc-tapolca 40 km, Tisza-tó 25 km, Zsóry-fürdő 200 m.
akciós hétköznap
5 nap/4éj
Kivéve péntek, szombat éjszaka és a kiemelt ünnepi időszakok, nyári időszak
- Szállás, svédasztalos reggelivel
- Ízletes leves-ebéd – az érkezést követő és az utazást megelőző napon/napokon, egy csésze leves a szálloda séfjének ajánlásával,
- Félpanziós ellátással /vacsora/
- Személyenként 1-1 alkalom masszázsfotel kezelés, 20 perces gyógymasszázs
Hajnal szárny: 43.000,- Ft/fő/4éj Kikelet szárny: 45.000,-Ft/fő/4éj
Bármilyen más programot kérnek, kérem jelezzék nyugodtan.
Üdvözlettel,
Kötelesné Kéméndi Renáta, 0649/505190, info@hajnalhotel.hu
Üdülési lehetőség a Balatonon
Üdülési lehetőség a Balatonon
2019 évben a Szövetségünk tulajdonát képező, Zamárdi Rózsa u 55. szám alatti üdülőnkben az alábbi kedvezményes üdülési lehetőséget kínáljuk fel a tagegyesületünk tagjainak.
Üdülési időszak: 2019. május 03-tól 2019. szeptember 13-ig.
turnusváltás ideje: hétfőn és pénteken lehetséges (igazodva az Erzsébet-programhoz)
Turnus időszakok: hétfőtől péntekig 5 nap/4 éj, vagy
Péntektől hétfőig 4 nap/3 éj, vagy
Péntektől péntekig 8 nap/7 éj, vagy
Hétfőtől hétfőig 8 nap/7 éj, vagy
ennek 10-14 napos variációi
Elhelyezés: 2 db 2 fős + pótágyazható akadálymentes szoba, saját fürdőszobával
2 db 2 fős emeleti szoba, saját fürdőszobával
Árak: 10.000,-Ft/ 2 fő/nap + pótágy 3.000,-Ft/éj
A fenti árból a MEOSZ tagegyesület tagjának az érvényes tagsági igazolvány bemutatásával 50%-ék kedvezményt biztosít a MEOSZ elnöksége!
A szálláshely bemutatása:
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének akadálymentesített üdülője elsősorban a mozgáskorlátozottszemélyek számára kínál pihenési lehetőséget. Zamárdi a Balaton déli partján helyezkedik el, Siófoktól mintegy 4 km-re. Siófok érdekes látnivalókkal szolgál a kikapcsolódni vágyó vendégek számára, akik megtekinthetik egyebek között a Makovecz Imre Ybl-díjas építészmérnök által tervezett Evangélikus templomot, amely az Oulu, a Siófok finn testvérvárosáról elnevezett parkban található. De belvárosban fellelhető XVIII. századi Vendég-ház – későbbi nevén Fogas és Borharapó – tornácos, nyitott folyosós barokk épülete is érdekes látnivaló lehet a látogatóknak. Több köztéri alkotás található a Millennium Parkban is.
Az üdülőház csendes nyaralóövezetben, mintegy 50 méterre a vízparttól található. A tetőteres épületben 4 darab tágas, pótággyal ellátható kétágyas szoba áll a vendégek rendelkezésére. Minden szobához tartozik a mozgássérült személyek számára kialakított zuhanyozó és WC, két-két szobához egy felszerelt főzőhelyiség, valamint egy fedett terasz. A szobák hűtőszekrénnyel és televízióval rendelkeznek. Az udvaron grillezésre, szalonnasütésre alkalmas sütőhely van kialakítva, és két autó parkolása is biztosított.
A szállásdíj nem terjed ki az idegenforgalmi adó (IFA) összegére, amelyet minden, 18. életévét betöltött vendégnek az adott szálláshelyen, készpénzben szükséges megfizetnie. Az IFA mértékére minden esetben az illetékes települési önkormányzat rendelete az irányadó, összegéről a szálláshely gondnoka nyújt felvilágosítást.
Jelentkezés, foglalás az udules@meosz.hu e-mail címen, vagy postán a MEOSZ központban, az 1300. Budapest Pf. 141. címen.
A foglalásról visszaigazolást adunk ki, mely minden fontos információt tartalmaz.
Küldöttközgyűlés – 2019. május 10-én 10.00 óra
A Mozgáskorlátozottak
Hajdú-Bihar Megyei Egyesülete
2019. május 10-én
KÜLDÖTTKÖZGYŰLÉST TART
Helye: Viktória Étterem
(4032 Debrecen, Oláh Gábor u. 3.)
Kezdési időpont: 10:00 óra
MÁV TÁJÉKOZTATÁS
Mozgáskorlátozottak utazása
Mozgáskorlátozott utasok utazási lehetőségei
A fogyatékos emberek hátrányainak enyhítése, esélyegyenlőségük megalapozása, illetve a társadalom szemléletmódjának megváltoztatása érdekében az Országgyűlés a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló, 1998. évi XXVI. Törvényt alkotta, amely 1999. január 1-től lépett hatályba.
Mozgáskorlátozottak, illetve hozzátartozóik a 06 (80) 630-053 telefonszámon ingyenesen érdeklődhetnek, illetve rendelhetik meg szolgáltatásunkat.
1. A kerekesszékes mozgáskorlátozottak által igénybe vehető járművek
1.1 Csoportos utazás (legalább 10 fő mozgáskorlátozott) esetén az előre megrendelt, különleges kialakítású, önemelő berendezéssel ellátott, mozgássérültek kocsiját vehetik igénybe, melynek feltételeit a Személyszállítási Üzletszabályzat III. rész M fejezete tartalmazza. Az igények kielégítésére 2 darab önemelővel ellátott vasúti kocsi áll rendelkezésre. Az egyik kocsiba 8 kerekesszékes hely és 40 ülőhely, míg a másikba 12 kerekesszékes hely és 16 ülőhely került beépítésre. Ezekben a kocsikban a kerekesszékes utasok által is használható vécé található. A kocsi kísérője az emelőt kezeli és a csoportot a kiindulási állomástól a célállomásig kíséri.
1.2 Nem csoportos utazás esetén a mozgáskorlátozottak speciálisan kialakított kocsikat külön bejelentés mellett vehetnek igénybe. Ezen kocsik kiszolgálása mobil emelővel történik. Az egyik kocsitípus ajtóinak szélessége meghaladja a 70 cm-t. A kocsi belsejében egy vagy két, részükre kialakított hely található és a mellékhelyiség kerekesszékesek által is igénybe vehető. A másik típusú kocsinak az előterében utazhatnak (általában mellékvonalakon, rövid távolságra), a mellékhelyiség nincs átalakítva.
1.3 Az egyéb, fel nem sorolt járművek a mozgáskorlátozottak utazásánál nem vehetők figyelembe, mivel ezek feljáróajtói túl keskenyek (60 cm). Ezeken a járműveken a kerekesszékes utasok ki- és beszállása még emelőberendezéssel ellátott állomásokon sem lehetséges. Ez alól kivételt képeznek azok az esetek, amikor az utas kísérővel utazik és a segítségével ki tud szállni a kerekesszékből, a normál mellékhelyiséget tudja használni, és az emelőt csak az összecsukott kerekesszék ki- és beemeléséhez kéri. Az igény bejelentésénél külön fel kell tüntetni a kísérő meglétét.
1.4 Az állomási és vonatkísérő személyzet köteles be- és kiszállásnál valamint az utazás során kiemelt figyelmet fordítani és minden szükséges segítséget megadni a fogyatékkal élő utasoknak az utazás zavartalan lebonyolítása érdekében.
A képjellel megjelölt ülőhelyeket a vasút a mozgáskorlátozottak és kerekesszékük számára tartja fenn.
A vasút a kerekesszéket díjfizetés és elszámolás nélkül szállítja. Az utasnak megfelelő menetjeggyel kell rendelkeznie.
Egyéni utasok utazása esetén a mozgáskorlátozottak speciálisan kialakított kocsikat vehetnek igénybe. Ezen kocsik kiszolgálása mobil emelő-berendezéssel történik. A kocsi belsejében egy vagy két részükre kialakított hely található és a mellékhelyiség kerekesszékesek által is igénybe vehető.
Csoportos utazás (legalább 10 fő mozgáskorlátozott) esetén az előre megrendelt, különleges kialakítású, önemelő berendezéssel ellátott, mozgássérültek kocsiját vehetik igénybe, a kocsikban a kerekesszékes utasok által is használható mellékhelyiség található. A kocsi kísérője az emelőt kezeli és a csoportot a kiindulási állomástól a célállomásig kíséri.
Igénybejelentést a szolgáltatásra az alábbi határidővel kérjük megtenni:
A segítségnyújtás iránti igényről legalább 48 órával annak szükségessége előtt értesíteni szükséges a vasúti társaságot. Amennyiben többszöri utazásra jogosító menetjeggyel rendelkezik az utas, elegendő egy értesítés, ha abban elegendő információ áll rendelkezésre a további utazások időpontjáról.
A szolgáltatás megrendelése történhet interneten, írásban és telefonon/faxon.
A megrendelés megkönnyítéséhez a vasúti társaság megrendelő lapot tesz közzé a honlapján, amely tartalmazza az utazás megszervezéséhez szükséges adatokat. Az utas azonosító és értesítési adatait csak az első megrendeléskor kell megadni, további utazások esetén elegendő az adatokra történő hivatkozás. Ezen adatok megadása minden megrendeléskor kötelező.
- A megrendelés e-mail címe: megrendeles@mav-start.hu;
- Írásbeli megrendelés címe: MÁV-START Zrt. Üzemeltetési Szervezet, 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 54-60.
- Telefonos megrendelés: 06 80 630-053 ingyenesen hívható telefonszámon adatainak meghagyásával.
További információ a www.mav-start.hu honlapon található és az fent közölt elérhetőségeken kérhető az állomási emelők helyéről, mozgáskorlátozott személyek számára is igénybe vehető állomási szolgáltatásokról.
Mozgáskorlátozott emelővel az alábbi állomásaink rendelkeznek:
Balatonszentgyörgy |
Békéscsaba |
Budapest-Déli |
Budapest-Keleti |
Budapest-Nyugati |
Cegléd |
Debrecen |
Dombóvár |
Fonyód |
Gyékényes |
Győr |
Hatvan |
Kaposvár |
Kecskemét |
Kelebia |
Keszthely |
Kiskunfélegyháza |
Komárom |
Lőkösháza |
Mátészalka |
Miskolc-Tiszai |
Murakeresztúr |
Nagykanizsa |
Nyíregyháza |
Pápa |
Pécs |
Püspökladány |
Siófok |
Szeged |
Székesfehérvár |
Szerencs |
Szolnok |
Szombathely |
Záhony |
Zalaegerszeg |
Az önemelővel fel nem szerelt kocsik megrendelése csak a mobil emelővel ellátott állomások egymás közti viszonylatában lehetséges.
Az állomási mobil emelőberendezés terhelési határa 250 kg.
A speciális kocsi továbbítását a MÁV-START Zrt. csak az üzemi körülményektől függően vállalja el.
Állomási emelő használata esetén az emelőlap felülete 800×1200 mm.
Mozgáskorlátozottak által használható WC-vel ellátott állomásokat a következő felsorolás tartalmazza.
Agárd, Badacsony, Badacsonytomaj, Balatonalmádi, Balatonboglár, Balatonfenyves, Balatonfüred, Balatonlelle, Balatonszárszó, Balatonszentgyörgy, Békéscsaba, Berettyóújfalu, Biharkeresztes, Budapest-Nyugati, Debrecen, Egyek, Fényeslitke, Fonyód, Füzesabony, Gárdony, Gyékényes, Gyula, Hajdúszoboszló, Hegyeshalom, Hódmezővásárhely Népkert, Hódmezővásárhely, Kápolnásnyék, Kaposvár, Kecskemét, Kelebia, Keszthely, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Komárom, Maglód, Maglódi-nyaraló, Mátészalka, Miskolc-Tiszai, Nagykanizsa, Nagykáta, Nagykőrös, Nyírábrány, Nyíregyháza, Őriszentpéter, Pápa, Püspökladány, Révfülöp, Sátoraljaújhely, Siófok, Sopron (GySEV), Sülysáp, Szabadszállás, Szeged, Székesfehérvár, Szerencs, Szombathely (GySEV), Szőlősnyaraló, Tápiógyörgye, Tápiószecső, Tápiószele, Tapolca, Tárnok, Tiborszállás, Tiszatenyő, Tokaj, Újszász, Ukk, Velence fürdő, Velence, Vésztő, Záhony, Zalabér-Batyk, Zalaegerszeg, Zalalövő, Zalaszentiván, Zamárdi, Zánka-Köveskál.
2. A MÁV-START Zrt. díjkedvezményei
Díjkedvezmény igénybevételénél a MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. Díjszabása a mérvadó, mely a díjszabást és a jogszabályokban megállapított utazási kedvezményeket tartalmazza.
A Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége által kiállított tagsági igazolvánnyal rendelkező utas és kísérője utazási kedvezményre jogosult. A hasonló feltételekkel rendelkező utas vakvezető kutyáját díjmentesen viheti magával a vonaton.
A hallássérültek – arcképes igazolványuk alapján – utazási kedvezmény igénybevételére jogosultak.
A fogyatékossággal élő szociális otthoni gondozottak, kísérőik és látogatóik utazási kedvezményt vehetnek igénybe az intézmény igazolása alapján.
Hadirokkantak és hadigondozottak igazolványuk alapján díjmentesen utazhatnak.
A kerekesszék szállítását a vasút díjmentesen végzi.
3. Adatkezelési tájékoztató
A MÁV-START Zrt. kijelenti, hogy a kérelmen feltüntetett személyes adatokat kizárólag abból a célból kezeli, amihez a kérelmező hozzájárult. A MÁV-START Zrt. az adatrögzítéshez külső felet vehet igénybe, amelynek ebbéli tevékenységéért, mint sajátjáért felel. Egyebekben a kérelmező személyes adatait harmadik fél részére nem adja át.
- Adatkezelés alapja: az érintett hozzájárulása.
- Adatkezelés célja: a kerekesszékes utazás igénybevételéhez szükséges emelőberendezés biztosításához szükséges igénylés nyilvántartása, az igénylés teljesítésének intézése.
- A személyes adatok megismerésére jogosultak: az igénylés teljesítésében, illetve az utazási jogosultság ellenőrzésében részt vevő MÁV-START Zrt. munkavállalók.
- Az adatkezelés időtartama a kérelmező adatkezelési hozzájáruló nyilatkozatának visszavonásáig, illetve a kérelemben foglalt utazási jogosultság végéig tart.
- Az érintett jogosult a MÁV-START Zrt-nél tájékoztatást kérni a személyes adatainak kezeléséről, személyes adatainak helyesbítését kérni, és – a kötelező adatkezelés kivételével – személyes adatainak törlését, vagy zárolását kérni.
- Jogorvoslati lehetőségek: a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál bárki vizsgálatot kezdeményezhet személyes adatok kezelésével kapcsolatos jogsérelem esetén. Az érintett jogainak megsértése esetén az adatkezelő ellen bírósághoz fordulhat.