Július 13. a Nagymamák Világnapja! Igaz nálunk hagyományosan a nagymamákat is anyák napján szokás ünnepelni, de a Mozgáskorlátozottak Hajdú-Bihar Megyei Egyesületénél úgy gondoltuk, minden nagyi megérdemel egy napot, ami csak róluk szól!
Így született meg a rendezvény gondolata, melynek kivitelezéséhez nagy segítséget nyújtott a Bihartorda Községi Önkormányzata, aki a helyet biztosította, és a Bihartorda Öreget Napközi Otthona, akik a helyi szervezési munkában segítettek.
A rendezvényünkre meghívtuk a Mozgáskorlátozottak Hajdú-Bihar Megyei Egyesülete tagjait a megye egész területéről, és a környező települések idősekkel foglalkozó intézményeit, valamint minden érdeklődőt. Más rendezvényeinkhez hasonlóan, a „Nagymamák Napja nem csak Nagymamáknak” is nyitott volt. Bárki részt vehetett rajta. Kicsik, nagyok, idősek, fiatalok, betegek és egészségesek. Hiszen egyesületünk egyik kiemelt feladatának tartja, tagjainak integrálását az egészséges társadalom felé.
A rendezvény helyszíne a Bihartordai Kastélypark volt, melyet akadálymentesen lehet használni, és megközelíteni. A rendezvény 9:00-kor kezdődött.
Széchényi Lajos, az egyesület elnöke, köszöntőjében elmondta, hogy sok világnap létezik, amit komolytalannak tart, de a nagymamák méltók arra, hogy számukra is legyen egy „világ nap”.
A színpadon színes műsorokkal szórakoztatták a fellépők a közönséget. Voltak néha megható pillanatok egy-egy vers hallatán, mikor a szemek nem maradtak szárazon, és volt sok-sok vidám perc. Felléptek a helyi ovisok, és eljöttek Bakonszegből a „Táncoslábú Nagyik” tánccsoport. Komádiból, Zsákáról érkező vendégeink verseket, meséket mondtak, Mezősasról Horváth Gergő fogyatékos tagunk éneklésével köszöntötte a nagyikat.
A műsorok közötti szünet is nagyon mozgalmasan telt.
Különböző versenyek voltak meghirdetve a nagymamák számára. Elhozhatták megmérettetésre az „Unoka kedvenc sütijét”, a „Nagymama lekvárját”, „Unoka/nagymama közös fotókat”. Az ügyes kezű nagyik munkájukból egy kis kiállítást is sikerült berendezni.
A szünet ideje alatt, a közönség megkóstolta a lekvárokat (sok-sok különleges és finomabbnál finomabb lekvárok, dzsemek gyűltek össze), és az unoka kedvenc sütijeit (több, mint 30 féle süti érkezett). Kóstolás után mindenkinek lehetősége volt szavazni, hogy számára melyik süti, ill. lekvár volt a legfinomabb. Közben lehetett kávézni, pogácsázni, gyönyörködni a nagymama/unoka fotókban, és az ügyes kezű nagyik munkáiban.
A szünet után, a műsor folytatása előtt, nagyon kedves és megható pillanatok következtek.
Szabó Sándorné, Bihartordai lakos nemrég lett ükmama.
Ebből az alkalomból köszöntöttük Erzsike nénit. Mi, az egyesület nevében, és unokája, a család nevében.
A műsorszámok elfogyta után következett az eredményhirdetés:
Minden nagymamának, aki hozott sütit, lekvárt, fotót, vagy elhozta munkáinak néhány darabját, az egyesületünk Emléklappal és egy-egy szerény ajándékkal kedveskedett, és köszönte meg az aktív részvételt.
A „Nagymama/unoka” fotók egy-egy fotóalbummal is jutalmazva lettek. Nem állítottunk rangsort, hiszen minden unoka a legszebb!
Az „Unoka kedvence” sütiverseny, és a „Nagymama lekvárja” verseny három legjobbja -melyről a közönség szavazatai döntöttek- egy-egy értékes ajándékkal lettek jutalmazva.
A fellépőknek, akik műsorszámaikkal színesebbé tették a „Nagymamák Napja nem csak Nagymamáknak” rendezvényünket, szintén egy-egy emléklappal és egy-egy szerény ajándékkal köszöntük meg a munkájukat.
Az ovisoknak édesség volt a jutalmuk, amiért kedves műsorukkal köszöntötték a nagyikat.
Egy nagyon jó hangulatú, megható pillanatokkal tarkított, szeretetteljes délelőttöt tölthetett együtt, az a közel 90 fő, akik elfogadták meghívásunkat erre a rendezvényre.
Az egyesület hagyományteremtő szándékkal rendezte meg ezt az esemény is, így jövőre szintén tervezzük megrendezni a „Nagymamák Napja nem csak Nagymamáknak” napot.