Immár IV. alkalommal került megrendezésre a Kemencés-bográcsos Ízek Találkozója Bakonszegen, a Mozgáskorlátozottak Hajdú-Bihar Megyei Egyesülete és a Bakonszegi Idősek Klubja közös szervezésében.
A helyszín, a Művelődési Ház és Könyvtár udvara volt, ahol már előző nap elkezdődtek az előkészületek, hogy minden csoportot megfelelő hellyel fogadjunk. Sátrak lettek felállítva, asztalok, padok elhelyezve minden csoport számára. A színpad őszi hangulatú díszítést kapott, hogy méltón várhassa a fellépőket.
A rendezvény évről-évre nagyobb érdeklődésnek örvend. A kezdeti 70-80 fős részvétel, a mostani alkalommal 360 fő fölé emelkedett a szervezők és a rendezvény lebonyolításban dolgozók létszámával együtt.
Az egyesület csoportvezetői a megye egész területéről, 14 településről szerveztek csoportokat. A tagok szállításához a Mozgáskorlátozottak Hajdú-Bihar Megyei Egyesülete nyújtott támogatást.
Négy kemencében sültek a kalácsok, lepények, 16 bográcsban főttek a gulyások, pörköltek, káposztás ételek. A bográcsételek hozzávalóihoz az egyesület sertéscombot biztosított.
A Bakonszegi Idősek Klubja munkatársai pogácsával várták a vendégeket. A rendezvény ideje alatt az egyesület munkatársai végig frissen főzött kávét és ivóvizet biztosítottak mindenki számára.
8-9 óra között minden csoport megérkezett, és elfoglalták helyüket. 9 órakor Szécsényi Lajos, a Mozgáskorlátozottak Hajdú-Bihar Megyei Egyesülete elnöke megnyitotta a rendezvényt, és Gara Péter Bakonszeg polgármestere köszöntő szavai után kezdetét vette a Kemencés-bográcsos Ízek Találkozója, amit végig színes műsorszámok teljesítettek ki. A színpadon 21 műsorszám követte egymást, közel 50 fő fellépővel, melyet Kardosné Seres Irén az egyesület irodavezetője vezetett le. Az előadások közötti szünetekben tagjaink és a vendégek tovább ismerkedhettek, megnézhették melyik csoport mit főz, mit süt, és az elkészült ételeket végül jóízűen elfogyasztották. Az egyesület biztosított mindenki számára műanyag tányért és evőeszközt.
Az elkészült bográcsos ételeket, kemencében sült kalácsokat, lepényeket egy zsűri kóstolta végig, és értékelte azokat, nem állítva fel sorrendet. Hiszen a maga nemében mindegyik étel különlegesnek és ízletesnek bizonyult. Így minden főzőcsapat munkája egyenlő mértékben lett jutalmazva 1-1 ajándék csomaggal, melyet a Mozgáskorlátozottak Hajdú-Bihar Megyei Egyesülete és a Bakonszeg Önkormányzata állított össze közösen.
14:00-kor Szécsényi Lajos, a Mozgáskorlátozottak Hajdú-Bihar Megyei Egyesülete elnöke bezárta a rendezvényt.
A IV. Kemencés-bográcsos Ízek Találkozója jó hangulatban, a résztvevő tagjaink és vendégeink megelégedésére zajlott le és ért véget.
Ezen a rendezvényen is megvalósult az egyesületünk azon törekvése, hogy tagjaink számára biztosítjuk a közösségi élethez való lehetőséget, kulturális, gasztronómiai szórakozást. Mind ezt az egészséges embertársaikkal közösen, ezzel is segítve a sérült emberek integrálását az egészséges társadalom felé.