A Mozgáskorlátozottak Hajdú-Bihar Megyei Egyesületének Családi hétvégéje hétfőn reggel vette kezdetét a debreceni Tesco áruház Kishegyesi úti parkolójában a rendelt buszunk Püspökladányba indulásával. Az utazás nem volt hosszú és érkezés után elfoglaltuk a szállásunkat. Az ebédet hamar megfőzte a csoport egyik kísérője, aztán rövid szekerezést követően az új tagok bemutatkoztak, ezzel is a közösséget bővítve.
Kedd reggel korán keltünk, mert bőséges reggelit követően elindultunk a Nyíregyházi Állatparkba, ahol a nap nagy részét töltöttük. Az oda utazás jó hangulatban telt, érkezés után jegyet váltva a fóka-show megtekintésével kezdtük a programot, később elindultunk körbe az állatokat megnézni. Az ebédünk szendvics volt, amit előző este készítettünk. Délután 4 óráig nézelődtünk, sétáltunk az állatkertben, aztán közös megegyezéssel útnak indultunk Püspökladányi táborhelyünk felé. Este megvacsoráztunk és megbeszéltük az aznapi élményeinket.
A szerdai napot a város értékeinek, nevezetességeinek megismerésével és rekreációs központjának kipróbálásával töltöttük. Reggeli után ellátogattunk a Püspökladányi Fekete Kerámia Ház Bemutató termébe és idegenvezetéssel egybekötött bemutatót volt alkalmunk látni. Ezt követően a Püspökladányi Parasztházat néztük meg, ami felidézte a nem is oly régi szép hagyományainkat, melyeket ildomos őrizni. Eme kedves és hasznos tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak ezen a szerdai napon, melyet finom gulyásleves követett a táborhelyünkön. A nap megkoronázásaként a helyi fürdőben töltöttük időnket pihenéssel, zárásig minden percet kihasználva. A táborhelyre érkezést követően megvacsoráztunk és beszélgettünk és társas játékokkal töltöttük lefekvésig az időt.
Csütörtökön a Hortobágyi puszta világát vettük célba. Érkezés után a Hortobágyi Múzeumban kezdtük utunkat, ahol preparált állatokat és természetfilmeket láttunk az ősi állatokról és életmódjukról. A következő utunk szekérrel a pusztára vezetett, ahol az állatokat karámban és hodályban láthattuk, mint például a régi magyar juhfajtákat: Hortobágyi racka juh, gyimesi racka juh, a cigája és a citka. Aztán a magyar parlagi szamár, a hucul ló, a magyar szürke marha és a házi bivaly melyeket körkarámban láttunk. Ketkecekbe voltak a magyar óriás nyúl, a magyar galambok közül: itt honos a debreceni pergó galamb, a magyar fodros tollú galamb, valamint az elegáns megjelenésű magyar páva galamb. A kékesszürke gyöngytyúkot is megtaláltuk és a tyúkfajták közül: a sárga, a fehér, a kendermagos és a fogoly színű magyar tyúkot. A nagyobb testű kétlábú kisállatok közül a magyar parlagi pulyka és a fodros elnevezésű parlagi lúd volt jelen. Természetesen a mangalica sertés és a magyar parlagi kecske sem maradhatott el a repertoárból. Miután végigértünk az állatok karámjain és ketrecein, visszaindultunk a szekérrel a pásztormúzeumhoz és megettük a délre főzött slambucot. A hosszú nap után visszaindultunk a busszal a táborhelyünkre. Az estét a nap fáradalmainak kipihenésével töltöttük, melyet szalonnasütéssel egybekötöttünk.
A pénteki nap a táborhely elhagyásával telt legnagyobb részben és a következő program, a „kemencés nap” megbeszélésével. Búcsúzóul még lovaskocsival megnéztük az arborétum 14 hektáros területét.
Nagyon jól éreztük magunkat a tartalmas programok kíséretében a kialakult nagyszerű közösségünkben.